Ezen az oldalon üzeneteket, hozzászólásokat, véleményeket adunk közre. Itt olvashatják a Zöld Baloldallal, annak programjával kapcsolatos - tagjaink, vagy más hozzászóló által írt - írásokat. Kérjük, amennyiben cikket kíván küldeni, úgy azt a beck2001@t-online.hu e-mailre küldje.Nem jelentetünk meg semmiféle szélsőséges, a közízlést sértő véleményt, de helyet adunk a miénktől eltérő véleményeknek is.
Igaz történet!
Értékek megfordulása - egy anya levele egy másik anyának, az RTP1(portugál) televízió híradója után:
"Kedves asszonyom!
Láttam élénk tiltakozását a tévékamerák előtt, fiának a portói börtönből a lisszaboni börtönbe való átszállítása ellen. Hallottam, panaszkodott a távolság miatt, amely ezentúl a fiától elválasztja, és azokról a nehézségekről, amelyek a látogatásával járó utazásból adódnak. Láttam azt a teljes médiatámogatást is, amit újságírók és tudósítók biztosítottak az Önnel hasonló cipőkben járó édesanyáknak, akiket emberi jogvédő szervezetek stb. védenek...
Én magam is édesanya vagyok, így megértem tiltakozását és
elégedetlenkedését. Csatlakozni szeretnék harcához, mert, mint látni
fogja, engem is nagy távolság választ el a fiamtól. Dolgozok, de keveset keresek, nekem is nehézségeim vannak látogatásának finanszírozásával.
Nagy áldozatok árán is csak vasárnaponként tudom meglátogatni, mivel ahét minden napján, szombaton is dolgozok, s van egyéb családi kötelezettségem is a többi gyermekemmel.
Amennyiben még nem jött volna rá, annak a fiúnak vagyok az édesanyja, akit az Ön fia gyilkolt meg a benzinkútnál, ahol éjszaka dolgozott, hogy fedezze tanulmányainak költségeit és támogassa családját. Jövő vasárnap fogom meglátogatni. Miközben Ön átöleli fiát és megcsókolja, én néhány virágot teszek szerény sírjára a városi temetőben... Ja! Majd elfelejtem..., biztos lehet benne, hogy az állam gondoskodik kevéske fizetésem egy részének visszatartásáról, hogy új matracot vegyen fiának, mivel a két előzőt felgyújtotta a börtönben, ahol büntetését tölti aljas cselekedetéért.
Végezetül, még mindig anyaként, mindenkit arra kérek, hogy a lehető legintimebb módon küldje tovább ezt a levelet.., így talán megállíthatjuk az emberi értékek ilyenforma megfordulását."
Az emberi jogokat csak a jogkövető emberekre kellene alkalmaznunk!
Merksz Péter
Szeged „drámai” fejlődése
Elképesztő mennyiségű plakát és szóróanyag, valamint jó néhány elhibázott lépés jellemzi a Fidesz kampányát, ez okozza azt, hogy az országos trendekkel szemben Szegeden még van tétje a választásnak. Az MSZP sorozatban adja fel a labdát a Fidesznek, amelyet úgy tűnik, képtelenek lecsapni. Nézzünk ezek közül néhányat:
A szocialisták – a civil szerveződés mögé bújva – egészen elképesztő sikerpropagandát folytatnak, sokszor nemcsak Szeged, hanem az ország elmúlt 8 éves történetét is sikersztorinak beállítva. Józan ésszel fel nem fogható, hogy az előző kormányzat sorozatos hibáit elkövető, vagy azokhoz asszisztáló politikusok hogyan tudnak fapofával a kamerák elé állni, és számon kérni olyan intézkedéseket a mostani kormányzaton, melyek meghozatalára 8 évük volt.
Az sem akármi, ami Szegeden folyik. A szocialisták – úgy tűnik – semmit sem tanultak tavaszi vereségükből. Minden megnyilatkozásukból árad a hatalmi arrogancia, az emberek teljes lenézése. Jó példa erre a Városi TV-ben folyó néhány bemutatkozás. Kenyeres Lajos, az SZDSZ-esből szocialistává vedlett jelölt úgy fogalmaz: „1 milliót adtam a körzetben felújításokra”. Ménesi Imre szintén egyes szám első személyben fogalmaz, sőt – miközben felsorolja, hogy mi nem volt 8 évvel ezelőtt – még azt is sikerként értékeli, hogy „8 éve nem volt száz éves villamosunk”. Valóban, csak 92 éves villamosunk volt…
Volt azonban néhány olyan dolgunk, amiről mélyen hallgatnak: volt például néhány bölcsődénk és óvodánk, melyek akkor még működtek. Volt a szegedi átlagember számára is elérhető Ligetfürdőnk, volt néhány olyan középületünk, amit nem terhelt jelzálogjog /idézet Szeged MJV.Közgyűlése 2009. május 15. napján tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből: 304. oldal 259/2009. (V.15.) Kgy. sz. Határozat 7. A Közgyűlés a Vásár és Piac Kft. számára a támogatásának biztosítékaként a Szeged, 25587 hrsz-ú ingatlant (Gábor Dénes Szakközépiskola Mars tér 14.) biztosítja. (1.406.945.000 Ft értékben)/, és nem utolsó sorban volt néhány járható utunk.
A sajtóban zajló számháborút illetően nem volna baj, ha végre eldöntenék a városvezetők, hogy valójában mekkora is a város valós adóssága. Szentgyörgyi alpolgármester ebben a kérdésben legalább ötféle variációt adott elő, gondosan összekeverve az adósság, a költségvetési hiány, az adósságszolgálat, az önkormányzati cégek hitelállománya, a vagyon fogalmakat, persze nem azért, mert ezekkel ő ne lenne tisztában: hallottuk azt is, hogy Szeged költségvetése egyensúlyban van, majd, hogy kisebb a hiány, mint a Bartha érában volt, később legalább háromféle adatot közölt. A valóságos adatokat nem tudhatjuk, ám a város 2010. augusztusi közgyűlési közlönyéből az derül ki: a 2010. évi hiány 12 milliárd, ám ezt súlyosbítja az önkormányzati cégek legalább 5 milliárdos hitelállománya. (Apropó: megkérdezte-e már valaki, hogyan vetettek fel ezekkel az egyébként is támogatásra szoruló cégekkel ilyen mértékű hiteleket, miből fogják azokat visszafizetni – talán a veszteségükből? – és végső soron ezek nem a város kasszáját terhelő tételek-e?)
Szeged hitelállománya 21,5 milliárd, ebben viszont nincs benne a legalább 5 milliárdra tehető kamat. Az adósságszolgálat évi 1,5 milliárd, ami a költségvetéshez képest kezelhető lenne, arról azonban nem esik szó, hogy 2030-ig tart. A város 2,5 milliárd értékben bocsátott ki kötvényt, továbbá 2011-től kezdődően 4 milliárdos kötelezettségvállalás terheli a város kasszáját, melyből 2,5 milliárd működési, 1,5 milliárd felhalmozási célú.
Előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a város vagyona 275 milliárdra nőtt – azt mondják: a 2002-es 62 milliárd megnégyszereződött. E mögött azonban nem valós vagyonnövekedés áll. Valójában a 2005-2006-ban kötelező vagyonújraértékelésnek köszönhetően egyik napról a másikra 130 milliárddal nőtt a város vagyona úgy, hogy tényleges vagyongyarapodás nem történt.
Mindezek ismeretében kíváncsian várom a vasárnapi választás eredményét, bár meglehetősen szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy a lakosságot érdemben befolyásolja-e a valóság, vagy bedőlnek-e a mindenhonnan áradó propagandának.
Beck Gábor
Merksz Péter: Devizahitelek, vagyonadó, gazdaság
A devizahitelesek sorsától zeng a napi sajtó. A jelenleg pozícióban lévők a felelős pozícióban voltakra mutogatnak, valódi elemzést és a probléma gyökeréig lehatoló megoldást nemigen lehet hallani.
A devizahitelesek baja, hogy az ország adósságállománya nem csak abszolút értékben, hanem a GDP-hez viszonyított arányában is nőtt, és a külföldi hitelezők ezért kockázatosnak ítélik az országot, annak gazdasági helyzetét. Ennek két eredménye van. Az egyik, hogy az ország a hitelezőknek magas kockázati felárat kénytelen fizetni, magas a kamatteher. A 2010 évi költségvetési törvényben kamatkiadásokra 1.165 milliárd Ft és 50 milliárd forint tartalékot terveztek. A költségvetés hiánya 870 milliárd forint. A másik, hogy a forint a külföldi fizetőeszközökhöz képest gyengül, azaz egyre több a nyilvántartott adósság tőkerésze is.
A nyugdíjbiztosítási alap egyenlegben van, az egészségbiztosítási alap 69 milliárd forint támogatást kap 2010-ben a költségvetési törvény szerint.
A fentiek azt mutatják, hogy az ország költségvetését nem a szociális kiadások viszik mínuszba, hanem az adósságállomány. Az adósságállomány forintosított értéke nehezen lelhető fel az interneten. Euróban kifejezett nettó adósságállomány hamarabb fellelhető, mint a bruttó állomány forintban kifejezve. Az adósságállományt általában különböző viszonyított értékeivel szokták jellemezni. A viszonyítások, pl. a GDP-hez való viszonyítás is fontos, különösen a hitelezők és a minősítő intézmények szemében, de ezek az adatok elviszik, elvihetik az embert, hiszen a GDP arányos csökkenés bekövetkezhet növekvő abszolút értékű adósságállomány mellett is. Ez pedig a hazai szempontból könnyen eredményezhet félreértéseket.
Legalább magunkat ne csapjuk be. A növekvő abszolút értékű adósságállomány (csökkenő GDP-hez viszonyított érték mellett) növekvő kamatkiadást is jelenthet, ha a kamatszint nem csökken, vagy a kamat csökkenése mérsékeltebb, mint a tőkeállomány növekedése. 20.000 milliárd forint tőke 6% kamat mellett 1.200 milliárd kamatterhet jelent 20.500 milliárd forint tőketartozás 5,91 % kamatszint mellett a költségvetésben 1212,5 milliárdos kiadást jelent. Ez többnyire 1.212,5 milliárdos tőkekivonást is jelent az országból.
Ez a helyzet gyengíti a forint helyzetét, mely tendenciát csak erősíti a világgazdasági helyzet mellett egy-egy helytelen nyilatkozat, és a belpolitikai csatározások, az MNB elnökének az a magatartása, melynek során saját érdekeit előbbre helyezi az országénál.
Sajnos, ez a fajta magatartás az ország vezetésében nem egyedi. Az IMF tárgyalások során a regnáló kormány ígéretet tett arra, hogy bevezeti a vagyonadót. Aki egy kicsit is figyeli az országban folyó eseményeket, tudja, hogy mi lett belőle.
Törvényhozóink jelentős része vagy maga is milliárdos, vagy erős szövetségben van a milliárdosokkal, akik a politikai „elit”nek nevezett réteget finanszírozza különböző csatornákon keresztül, ezért aztán a vagyonadónak nevezett törvény megalkotása előtt nem olvasták el a Magyar értelmező kéziszótárnak a „vagyon” címszó után következő részt.
Ez ugyanis a következőket írja:
Vagyon: természetes és JOGI személyek ingó, ingatlan és vagyoni értékű jogainak összessége.
Ha tehát valaki vagyonadó törvényt akar alkotni, ebből kellett volna kiindulnia. Ha politikai, illetőleg gazdasági és egyéb szempontokat is figyelembe akar venni, akkor is. Annál inkább, mert a volt állami vagyon nagy része jelenleg is az országban van, s többsége ma sem természetes személy vagyonaként, hanem termelő tőke formájában.
A privatizáció során erősen áron alul megszerzett termelő vagyon működtetéséhez az ügyes vállalkozók munkahelyteremtő támogatást, adómentességet, további támogatásként a bankkonszolidáció során a rossznak ítélt hiteleiket a bankok leírták, majd a leírt hiteleket az állam a bankoknak megtérítették, tehát a hazai működő tőke jelentős része visszavezethető volt állami vagyonra, vagy adóforintokra.
Az, hogy a vagyonadó törvény a jogi személyekre nem vonatkozott, igen nagy hiányosság. Részben azért, mert így a vagyon nagy része az adó e formájától mentesült, s így az állam igen nagy bevételtől esett el, részben azért, mert ennek az adónak a megállapítása - a magánkézben lévő vagyontárgyakétól eltérően – igen egyszerű lett volna. A magyar számviteli törvény értelmében a kettős könyvvitelt alkalmazó vállalkozásoknak a pénzügyi év végén elkészített mérleget le kell adniuk az Adóhivatalhoz. A mérlegnek - ugyanezen törvény értelmében - tartalmaznia kell a vagyonmérleget. Az adó alapját nem kell becsülgetni, nem kell saccolni, mert az a vállalkozások mérlegében már megállapításra került.
Közgazdaságilag a termelő vagyonra kivetett adó egyfajta tőkehatékonysági kritérium. Költségvetésre vonatkozó hatása pedig elementáris. Sajnos arra vonatkozóan, hogy mekkora a hazai magánkézben lévő működő tőke, nem találtam adatot, mert úgy tűnik, hogy annak ellenére, hogy az APEH-nál rendelkezésre áll az adat, ennek országos összesítése nem történik meg. Ezért a volt állami vagyon, a megmaradt állami vagyon, és azok egymáshoz viszonyított aránya alapján megbecsültem, a hazai, magánkézben lévő működő tőkét. Becslésem szerint jóval 800.000 milliárd forint felett kell legyen. A hazai KKV-k támogatása, és az APEH munkájának könnyítése érdekében az egy adóalany birtokában lévő vagyont 70-100 millió forintig 0 %-kal adóztatva a hazai lakásállomány nagy része kikerülne az adó, és az ezzel kapcsolatos munka alól.
A fennmaradó, adóztatható vagyonból 4-6.000 milliárd forint adó beszedhető volna. A vagyonadóból befolyt összeg felét az adórendszer korszerűsítésére, egyszerűsítésére kellene fordítani. Megmaradó részéből 500-800 milliárdot fel kellene használni a meglévő államadósság tőkéjének törlesztésére. Jelenleg azért magas a kamatteher, mert fennálló hiteleinket és a kamat egy részét hitelből törlesztettük. Ha elkezdjük visszafizetni a fennálló hitelállomány tőkerészét, olyan pénzből, mely stabilan a rendelkezésünkre áll, s a tőketörlesztés hosszan megoldható, úgy a kockázat, s az emiatt felszámított kockázati felár, nem jelenik meg a kamatban, úgy az ország kamatterhe akár a felére is csökkenhet. Így a jelenlegi 1.200 milliárd forintos kamatkiadás 600 milliárdra, vagy alá csökkenne. A következő költségvetésben így még mindig van 2-3.000 milliárd forint. Ebből 1300-2.000 milliárd fordítható a gazdaság élénkítésére, 870 milliárd pedig arra, hogy a költségvetés ne legyen deficites, hanem kis megtakarítással szufficites, vagy 0-s legyen.
A gazdaságélénkítés során elsősorban belső felhasználást kell élénkíteni. Az idei év esőzései megmutatták, hogy halaszthatatlan a hazai vízrendezés, a vész-víztározók és a csatornarendszerek újratervezése, megépítése, karbantartása. Vásárhelyi Pál idejében a Tisza szabályozása során a gátépítés teljes egészében kézimunkával történt. Ásó, lapát, talicska módszerrel. A folyók azokon a területeken lépnek be az ország területérem, ahol magas a munkanélküliség. Az itt jelentkező magas munkanélküliségnek nem csak az az oka, hogy kevés az infrastruktúra és a befektetők száma, hanem az is, hogy az itteni munkaerő az un „nem foglalkoztatható” kategóriába tartozik, alacsony képzettsége, funkcionális analfabetizmusa okán. Őket a munka világába csak úgy lehet visszavezetni, ha olyan munkát kapnak, melyeket az alacsony képzettséggel is el tudnak végezni. Ha országos tervezést követően úgy kerülnének megvalósításra a vész-víztározók, hogy a szükséges földmunkákat az érintett önkormányzatok végeztetnék el a fenti módszerrel, és a helyi erőkkel, akkor ennek több nagyon pozitív hatása lenne. Nyilván a földmunkát, a kubikus munkát végzőket rendes munkáért rendes bérért (mondjuk a minimálbér 1,5 szereséért) kellene foglalkoztatni. A helyi munkavégzés igényességét a helyi foglalkoztatás megalapozhatja, mert silány munka esetén a saját otthonát is veszélyezteti a foglalkoztatott. A gátépítő, majd a csatornaépítő, később a karbantartó nem csak a munka világában térne vissza, hanem adót is fizetne, de ennél sokkal fontosabb, hogy szinte kizárólag hazai keresletet, helyi keresletet jelentene az adott régióban.
A vész-víztározók megépítése után a víztározók területén a Tisza szabályozása előtti időben folytatott un fokgazdálkodást lehetne csak folytatni, hiszen a terület egy része időszakosan vízjárta terület lenne. A fokgazdálkodásra a területen élőket részben meg kellene tanítani, részben régi foglalkozásokat, rákász, pákász kellene feleleveníteni, majd erre turista forgalmat lehet alapozni. A vész-víztározók létesítésének forrása lehet az árvízvédelemre jelenleg tervezett állami keret, a vagyonadóból származó bevétel egy része, rekultivációra megnyerhető EU-s pénzek, a vízgazdálkodással összefüggő pályázati lehetőségek, majd később az idegenforgalom fejlesztésre fordítható alapok.
A területen gazdálkodók bevételei között szerepelnének vész-víztározókra vezetett víznek az öntözésre felhasznált részének értékesítése, a gátak fenntartására biztosított állami pénzforrás, a szántóföldi mezőgazdasági tevékenységből, a halgazdaságból, és a turizmusból befolyó bevételek.
S hogyan segíti ez a devizahiteleseket? Ha bevezeti az ország a vagyonadót, közölve annak a költségvetésre, a gazdaságélénkítésre való kihatását, akkor a forint azonnal erősödik, s a korábbi, vagy annál alacsonyabb szinten állandósulva a hitelesek teljesíteni tudják a hitelszerződésben vállalt fizetési kötelezettségüket, a hitelfelvételkor számított teherként.
Stiglitz: elhibázott az Európában elterjedő megszorító gazdaságpolitika
Nem a költségvetési megszorítások jelentik a megoldást a gazdasági válságra mondta Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász a budapesti Közép-Európai Egyetemen (CEU) tartott keddi sajtótájékoztatóján.
A gazdaság alapjainak alternatív makroökonómiai elemzése - pénzügy, reálgazdaság, dinamika és válság című konferencián több nemzetközileg elismert kutató is megjelent, hogy folytassák a Soros György által 2009-ben alapított INET nemzetközi kutatócsoport munkáját. Alapvető célkitűzésük, hogy alternatívát állítsanak szembe az általuk neoklasszikusnak nevezett közgazdaságtannal, amelyet válság kialakulásának legfőbb okának tartanak.
A tudományos életben több évtizede ismertek a neoklasszikus elmélet hiányosságai, így például a tökéletes informáltság és a racionális döntés feltevései, mégis egyeduralkodóvá vált a nemzetközi intézmények és a nemzetgazdaságok szintjén is. Most azért tartunk konferenciát, hogy összefogjuk a meg-megjelenő alternatív modelleket, hogy ezáltal jobban megérthessük a jelenlegi gazdasági helyzetet, s új, lehetséges szakpolitikákat ajánljunk fel a döntéshozóknak - mondta Joseph Stiglitz. A válság megmutatta: "nem állíthatjuk, hogy a gazdaságok öngyógyítóak lennének" - hangsúlyozta.
A Columbia Egyetem professzora elhibázottnak nevezte az Európában elterjedő megszorító jellegű gazdaságpolitikákat. A költségvetési nadrágszíj-húzás, csak a piac egyes szereplőinek, egész pontosan a pénzügyi piacnak kedvez, azoknak az embereknek, akik miatt a válság kialakult. "A piaci szereplők rövidlátók, csak a hiányról beszélnek ahelyett, hogy azt néznék, mire is költik a pénzüket az államok" - jelentette ki a Nobel-díjas professzor.
Stiglitz véleménye szerint a kormányzatoknak éppen, hogy ki kellene használniuk az alacsony kamatok adta lehetőségeket. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban a kormányzati beruházások a piaci költségeknél tízszer nagyobb hozammal járnak.
Az euróról szólva elhibázottnak nevezte a valuta kamat- és átváltási mechanizmusát. A görög válság elkerülhető lett volna, ha egységes alapot hoznak létre. A most elindított reformok már túl későn érkeznek.
Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy önállóan dönthet valutaátváltási mechanizmusát illetően mondta a Világbank volt vezető közgazdásza az MTI kérdésére válaszolva. Az ázsiai országok példáját hozta fel, akik korábban valutaárfolyamuk módosításával kerülték el a gazdasági összeomlást. Hangsúlyozta azonban, hogy ez gazdasági válság idején különösen nehéz lépés.
Joseph Stiglitz a jelenleg uralkodó neoklasszikus közgazdaság egyik legélesebb bírálója. Aszimmetrikus információ területén végzett kutatásait 2001-ben közgazdasági Nobel-díjjal jutalmazta a jegyközponti bank (Sveriges Rijksbank) George A. Akerloffal és Michael Spence-vel közösen.
(MTI)
Bár a szerző nem tartozik az általunk kedvelt közírók közé, sőt munkásságának megítélése sem kedvező részünkről - ezen írását mégis fontosnak tartjuk közölni. Részint, mert a cikk tartalmával egyetértünk, részint pedig, mert rávilágít arra, hogy miért vesztett választásokat az előző kormánypárt. Ez a cikk maga a tömény baloldali gondolkodás:
A bolha esélye
Lovas István
2010. július 21. 00:01
Magyar Nemzet
Alap Magyarországnak: dögölj meg (talán). Július 18-án este ezzel a címmel jelent meg a globális Economist című brit hetilapban a budapesti és washingtoni keltezésű blog. Ha 1990-ben ezt ígérték volna nekünk – valamint éhesen ágyba bújó magyar gyerekek tízezreit –, talán kevesebb lelkesedéssel és reménnyel cserélünk gazdát.
A washingtoni székhelyű Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és a magyar kormány messze egyenlőtlen harca már-már paradigmatikus küzdelemmé nőtte ki magát. Húsz éve nem volt ilyen élénk sajtónk. Tegnap a Financial Times napilap címoldalán a hajtás fölött trónol a havi 8 milliónál többet kereső Simor András hatalmas fotója. Mint áldozat, természetesen. A lapban további négy cikk foglalkozik velünk.
Magyarországot a nyers statisztikai adatok szerint tönkretevő és 20 milliárdos mentőövre ítélt neoliberális budapesti kormányok folyamatos dicsérete után a valutaalap és az unió a sarkára állt. Nem a hajléktalanokért és földönfutóvá tett százezrekért, nem a szinte még ki sem alakult, de máris likvidált középosztályért. Nem. Hanem azért, mert néhány héttel a kormány hivatalba lépése után még nincs pontosan körvonalazott, évekre szóló deficitcsökkentési terv. És különben is, hullat krokodilkönnyeket Washington, Brüsszel és Frankfurt, Simor 8 milliós fizetését csökkenteni akarják, törvénnyel. Ráadásul a csak nálunk a szerződéseket egyoldalúan változtatható és ezért is szuperprofitra szert tevő bankokat a kormány erősen meg akarja adóztatni. Most hagyjuk azt, hogy Paul Krugmantól Joseph Stiglitzig hány Nobel-díjas közgazdász állítja, éppen a Fidesz-kormány receptje hozna gazdasági növekedést, míg a hiányra koncentrálás a fellendülés gátja.
Másról van itt szó. Ugyanis a tét óriási. Budapest példát is adhat, ami a veszélyt mértéktelenül fokozza. Európában eddig Oroszországon kívül egyetlen ország sem szállt szembe az IMF-fel. Oroszországban az IMF-függőség kora – azaz a feneketlen nyomor és bizonytalanság csaknem teljes évtizede – ma már csak rémálom. De nem csak ott. A Reuters hírügynökség április 24-i egyik jelentését így vezette be: „Argentína kijelentette szombaton, hogy jobb helyzetben van most, mint amikor megszabadult az IMF béklyóitól…” Az IMF ott is vért, könnyet, nyomort és lábra sokáig alig állítható gazdaságot hagyott örökül.
Az 1997-es délkelet-ázsiai válságból a legjobban Malajzia került ki, amely a térség többi országától eltérően nem kért az IMF „segítségéből” és embertelen feltételeiből. Akkor ezért Mahathir bin Mohamad volt miniszterelnök kapott a világsajtóban olyan jelzőket, mint ma Orbán Viktor. Dél-Koreában ugyanakkor a valutaalapi orvosság lenyelése után tömegesen váltak öngyilkossá a családjukat eltartani nem tudó családfők. Ma Szöulban az alap nevének puszta említése undort vált ki. És most – mint a tegnapi International Herald Tribune-ben olvashatjuk – oda is az IMF ismét be szeretné könyörögni magát.
A bolha és az elefánt küzdelmében azonban a bolhának is – mint a fenti példák mutatják – van titkos fegyvere. A magyar miniszterelnök például a legvégső esetben a nemzethez fordulhat, és bejelentheti: szuverenitásunkat nem adja, és a kettős mérce alkalmazását megengedhetetlennek tartja. Ezért – mint azt a lisszaboni szerződés lehetővé teszi – fontolóra veszi a kilépést az Európai Unióból, ha Brüsszel semekkora mozgásteret sem biztosít a magyar szavazók elsöprő többsége által támogatott nemzeti kormánynak.
A bomba csupán a kilépés elvi lehetőségének megpendítésére is hatalmasat robbanna. A kormány néhány napig kapna hideget, meleget. (A brit sajtó tapsolna neki.) Majd – a dominóhatástól tartva – megjuhászodva ülnének le vele tárgyalni. Abszurdnak hangzó, hihetetlen ötlet? Lehet. De, ugye, emlékszünk a lisszaboni szerződést csak feltételekkel aláírni akaró Klaus cseh elnök – a bolha – kiütéses győzelmére az egész unióval szemben?
Nem értek egyet a banki adóval!
Ennek több oka van. Az egyik, hogy a bankom már felemelte a számlavezetés díját. Nem nagyon, 3,3 %-kal, 20 Ft-al. Nem értesített róla, pedig netes kapcsolatban vagyunk, igazán megtehette volna, de nem tette. Pedig még nem is kell adót fizetnie. Előrelátóak, előre beszedik a pénzt, amit majd - ha nem tudják lealkudni - a költségvetésbe befizetnek. Most előrelátóak. Amikor a rossz hiteleket folyósították, nem voltak ennyire előrelátóak. Vagy mégis, és előre tudták, hogy ha rossz munkájuk miatt bedőlnének a bankok, akkor majd az állam megsegíti őket. A többi magánvállalkozás miért nem számíthat állami mentőővre?
A magánvállalkozások közül miért csak a bankokat konszolidálják? És miért úgy, hogy a csőd elkerülésére kapott támogatást nem kell visszafizetni. Szóval, nem vetnék ki különadót, hanem visszakérném a konszolidációs pénzeket. Kamatostól, kamatos kamattal. Jegybanki alapkamaton, hogy ne legyek mohó. Ez volna az igazságos. Kapott segítséget, mert rosszul hitelezett, rosszul dolgozott, most fizesse vissza! És a továbbiakban is csak kölcsönt kaphasson, ne vissza nem térítendő adóforintot. És így az fizet, aki korábban rosszul dolgozott, nem pedig azok, akik jól dolgoztak, és csak azért fizetnének, mert ott sok pénz van. És hogy most se menjen tönkre, az adózott eredményéből addig fizeti vissza a konszolidációs pénzt és a kamatait, amíg le nem telik, mint a svájci frankosok hitele.
A költségvetés egyensúly érdekében pedig bevezetném a vagyonadót. De előtte elolvastatnám a törvényhozókkal a Magyar Értelmező Kéziszótár ide vonatkozó cikkét mely szerint:
Vagyon: Természetes és jogi személyek ingó, ingatlan és vagyoni értékű jogainak összessége.
Hogy apró tételekkel ne kelljen foglalkozni, és hogy támogassuk a hazai munkaadók többségét, a hazai kis- és közepes vállalkozásokat, a 100 (200 – az összeghatárt a hatástanulmányok alapján kellene eldönteni) milliós vagyon alatti vállalkozások és a hazai ingatlanvagyonnal rendelkező magánemberek többségükben ezen adó megfizetése alól mentesek lennének.
A vállalkozások évente leadják az APEH részére az éves mérleget. Ez a Számviteli törvény értelmében tartalmazza a vállalkozás vagyonát. Pontosan ki lehet számítani a költségvetési kihatását, hogy mekkora adóbevételre lehet szert tenni. Közgazdaságilag minimális eszközhatékonyság előírását jelentené. 1 %-os mérték esetén is akkora bevételt jelenthetne, mely lehetővé tenné a többletes (szufficites) költségvetést, az adórendszer egyszerűsítését.
Merksz Péter
Van-e, és mekkora a mozgástere az új kormánynak?
Sokan teszik fel ezt a kérdést, és a tv képernyőre kerülők többsége még mindig kevés lehetőséget lát arra, hogy a kis- és közepes vállalkozások és a lakosság adóterheit csökkentsék anélkül, hogy a költségvetés egyensúlya felboruljon, hiánya nőjön.
Az eddig elhangzott javaslatok a költségvetéshez képest többnyire kis tételekkel számolnak, bár a korrupció felszámolása tényleg nagy tételt jelentene, de ebben a régi demokráciákban is vannak gondok.
Amikor az IMF-től a hitelt felvevő kormány aláírta a szerződést, az ország nevében kötelezettséget is vállalt. Vállalta a vagyonadó bevezetését. Amikor a vállalását igyekezett kipipálni, azt gyomorforgató módon tette. Ezért semmisítette meg is az Alkotmánybíróság a Vagyonadó tv több rendelkezését. A törvényt azonban módosítani kell, és fogják is.
A hazai termelő vagyon eredete nagymértékben vezethető vissza a jelentősen érték alatt megszerzett volt állami vagyonra, ingyenes telekre, vagy adóforintokra, adókedvezmények, támogatások révén juttatott tőkére, vagy a bankkonszolidációra, melynek során a vállalkozások kétesnek minősített hiteleit a vállalkozások helyett a bankoknak az állam fizette ki.
Az adó, közteherviselés.
Itt lenne az ideje, hogy a közteherviselés során a tehetősebbek a közteherből a mainál nagyobb részt vállaljanak, de a vagyonosabbakra ma arányában csak a teher kisebb része jut. A hazai nagyvállalatok többsége a társasági adó 16 %-os mértéke helyett csak 9 % körül fizet.
Nem szabad megfojtani a munkát adó vállalkozásokat, de az államnak törekedni kéne arra, hogy a közteherviselés legalábbis arányos legyen.
A válságon, mely most még nem teljesen ért véget, nagyon sokan vesztettek, de voltak nyertesei is. A nyertesek egy része úgy gyarapodott, hogy növekvő üzleti eredménye mellett komoly állami támogatásban is részesült.
A Számviteli tv értelmében a kettős könyvelést végző vállalkozásoknak az APEH felé le kell adni a számviteli mérleget, és a mérlegnek tartalmazni kell a vagyonmérleget. A vagyon megállapításakor tehát nem kell becslésekbe bocsátkozni. Az egyes cégek vagyonmérlege ismert, pontos, számszerű adat rendelkezésre áll, eddigi bevallás alapján. A teljes hazai termelő vagyon összesítését az interneten hiába kerestem, talán nincs összesítve?
Pedig kéne, hiszen a vagyonarányos adózás – kis kulcs 0,5 %-1,0 % mellett is igen nagy adóbevételt jelenthetne, mely egyben alapjául szolgálhatna az igazságosabb teherviselés mellett az adóegyszerűsítéseknek is.
Merksz Péter
Közüzemi számlák
Kiegészítés Berecz Árpádné, a Délmagyarország 2010. május 13.-i számában megjelent a „Közüzemi díjak: a számok beszélnek” című írásához.
A számok ténylege beszédesek. És vérforralóak. Összehasonlításában több alkalommal is (+ alapdíj) megjelöléssel veti össze a fizetendő díjakat.
A gáz alapdíj emelkedését ugyan megemlíti, hiszen írja, hogy 2002. decemberében 211 Ft volt, míg most 1250.- Ft. Azt azonban nem számolta ki: a 2010. évi a 2002. évinek 592,42 %-a, így az emelkedés 492,42 %. Ez azért fontos, mert ezt akkor sem lehet csökkenteni, ha nem fogyasztok, ha elzárom az összes készüléket.
Víz alapdíja 2002-ben 191,50 Ft/hó volt, ma 477,50 ft/hó, ami 149,35 %-os növekedés. A szennyvíz tisztítás, a csatornázás többségében közpénzből, Uniós támogatásból, hazai forrásból, lényegében adóforintokból valósult meg. (az unió költségvetésébe Magyarország is fizet!) A vízdíjon belül 2002-ben a víz díja 110.-, a szennyvíz elvezetés díja 127,60 Ft volt. Ma 183,60 Ft/m3 az ivóvíz, és 397,30 Ft/m3 a szennyvíz elvezetés és kezelés díja, mely 211,36 %-os növekedés lenne, ha nem jelenne meg még a számlán 2,5 Ft környezetterhelési díj, mely tulajdonképp bírság. Ezt a szennyvíz nem tökéletes tisztítása miatt róják ki vízművekre. Mi ugyan kifizetjük a szennyvíz teljes tisztításának díját, de mert a szolgáltató nem végzi el azt rendesen, a rá kirótt bírságot is velünk fizetteti meg, önkormányzati jóváhagyással. Így a szennyvízdíj valójában növekedése 213,32%.
Az áram áránál is fontos megnézni a számokat. A 2002-ben 24,64 Ft-os áramdíj mellett nincs alapdíj, így az alapdíj növekedése %-osan ki sem fejezhető.
A ma fizetendő 48,12 Ft/ kWh díj akkor különösen érdekes, ha hozzátesszük, hogy az MTI közleménye szerint a paksi atomerőmű történetének legnagyobb termelési eredményével zárta a 2009-es évet. Termelése 2009-ben 42,97 százalékát tett ki a hazai termelésnek és fogyasztásnak, ami majdnem hat százalékkal több, mint az előző évi. Az atomerőmű által kínált áram piacképes maradt, továbbra is itt állították elő hazánkban legolcsóbban a villamos energiát. 2009-ben 11 forint alatt volt egy kilowatt eladási ára. Így az elért eredménye alapján Paks 17 milliárd forint osztalékot fizet a 2009 évre.
A paksi atomerőmű MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 2010. évi tervezett értékesítési átlagár – az 1 kilowattóra villamos energiára jutó árbevétel - 11,09 forint.
Ha máshol 20 Ft-ba kerül 1 Kwh áram, az átlag akkor is csak 16,13.- Ft, mi 48,12 Ft-ot fizetünk, garantált nyereséggel.
Merksz Péter
Kapitalizmus - újratöltve
A 2002-es választások két fordulója között, a hatalom váratlan elvesztésének lehetőségétől páni félelembe esve a FIDESZ igen heves kampányba kezdett a leendő szocialista kormányzás várható rémtetteit harsogva. Amikor valaki vette a bátorságot és rákérdezett a Nemzet Miniszterelnökénél, mégis miből gondolja, hogy a kommunisták eladják majd Paksot az oroszoknak (akik, mint tudjuk, mindenkor a spájzban vannak), ő megszokott patetikusságával így felelt: nem tudjuk, mit fognak tenni, csak azt tudjuk, hogy mit szoktak. Valamelyest hasonló helyzetbe kerültek most is a szereplők, csak éppen fordított szereposztásban: időnként eszmefuttatások jelennek meg arról, milyen lesz az elkövetkezendő viktoriánus korszak és a kép nem mindig túl hízelgő (persze nem mindegy, hogy éppen ki vizionál). Előkép itt is van: 1998-2002 között láthattuk, a FIDESZ nem épp szívbajos, ha a demokratikus kereteket kell feszíteni, pedig akkor a kétharmad közelében sem voltak (sőt, a kisgazda botrányok idején még a kormánytöbbség biztosítása is necessé vált). Korrupciós balhék is voltak dögivel, csak ezekre már nem nagyon emlékezünk (a kollektív amnézia, mint tudjuk). Az ideológiai átnevelési kísérletekről (ki a „magyar”, ki a „polgár”, ki a „keresztény” stb.) nem is beszélve. Az idei (eleddig nem annyira vérfagyasztó) kampány velejét - a menetrendszerű BKV- és hasonszőrű cirkuszok, illetve a Jobbik menetelése mellett - a kétharmados FIDESZ-többség hatalomgyakorlásával kapcsolatos találgatások adják. A félelmeket természetesen osztja az (eddigi) potenciális váltópárt, az MSZP is, amelynek jól láthatóan egyetlen törekvése, hogy ezt a kétharmadot valahogy megakadályozza, különben - a kettős állampolgársággal járó szavazati joggal, illetve a parlamenti ciklus 5-6-7 évre emelésével - évtizedekre is elbúcsúzhat a kormányzástól. Ha nincs kétharmad, akkor kapnak négy évet arra, hogy összeszedjék magukat és a siker - legalább alkotmányos értelemben reális - esélyével erodálják a jobboldalt, akár a heves (igaz, neofita…) szociális érzékenység, akár a határtalan demagógia eszközével. (A „23 millió román” példája jól mutatta, milyen mélységekbe képesek alászállni a cél érdekében). Néhány borúlátó értelmiségi (legeklatánsabban talán Bauer Tamás) szerint nemcsak az MSZP, (a megboldogult) SZDSZ és a „normális” MDF által képviselt „Realpolitik” ("Merjünk kicsit álmodni!") van veszélyben, hanem maga a kapitalizmus is. Ha Viktor beindítja a rakétákat, nekimegy a nemzetközi tőkének, mire az hanyatt-homok menekül, a forint összeomlik, a„piacok” megbüntetnek, jő a nemzethalál. A „balliberálisnak” gúnyolt értelmiség nagy része annyira szerelmes ebbe a gazdasági rendszerbe, hogy nem is Mesterházy Attilát (aki ugyan szimpatikus fiatalember, de családján és baráti körén kívül aligha érdekel különösen bárkit is), mint inkább az MDF-hez csábult, a „reformok (amelyek a nép többségének valamiért mindig nettó szívást jelentenek) kritikus tömegéből” sosem engedő Bokros Lajost favorizálják. (Ennek a legszebb példabeszédét Farkasházy Tivadar adta elő, miszerint az ország egy lerobbant autó, körülállják a sámánok és egy autószerelő. Ez utóbbi természetesen a Nagy Csomagküldő, aki egyedül tudja a tutit - nem varázsol, hanem javít. Gerő András egyenesen odáig megy, hogy nálunk minden jelentős párt szocialista. A mi szerencsétlen kapitalizmusunk teljesen magára hagyatott… ) Bokros maga a megtestesült Racionalitás; a Piac-Isten, az Isten-Piac egyedül üdvözítő kinyilatkoztatásainak és imperatívuszainak hiteles befogadója, a Demagógia-mentes Övezet legelszántabb katonája. Igaz, ez utóbbi téren vannak kisiklások, pl. jelenlegi pártja 2006-ban a következő szöveggel (is) kampányolt: „Békés karácsonyt szeretne? Szavazzon az MDF-re!” Nem a Sas-kabaréból idéztem, ez egy komoly választási plakát volt. Kíváncsian várom idén a húsvéti nyuszit…(Na jó, Bokros erről tényleg nem tehet, de arról, hogy az EP-ben emelt fővel ül balti neonácikkal egy frakcióban, már annál inkább). Ő ugyan (választottjaival együtt) aligha rúg majd itthon labdába, a kapitalizmusért aggódók félelmei azonban így is teljesen alaptalanok. A FIDESZ a tőkéseket, a befektetőket, a Piacokat maximálisan kielégítő gazdaságpolitikát fog folytatni, hiszen az ő érdekeit is ez szolgálja leginkább. Legnagyobbat kapitalizmusban lehet kaszálni…s minél vadabb, annál többet. S van egy hírem: a Fidesz (is) kaszálni szeretne. „Befelé” persze lesz erősködés, „mit nekünk IMF”- szólamok, akár még némi zsidózás is (kétharmad birtokában tényleg nem kell majd mentegetőzniük), de a Struktúra érintetlen marad, legföljebb az új konvergenciaprogramokon és hitelszerződéseken látszik majd némi nemzetiszínű és árpád sávos szalag (ami a tartalmat aligha érinti). Sőt, továbbmegyek: a Jobbiktól sem kell félteni a kapitalizmust. Ez a párt épp annyira „tőkeellenes”, mint amennyire „radikális”. Mitől „radikális” az a párt, amelynek nézetei (legalább) 20 éve a politikai közgondolkodás részét képezik; Csurkánál, Torgyánnál, a Fidesz jobbszélén (sőt, olykor az MSZP jobbszélén is…) rendszeresen politikai argumentációt kaptak, napi-és hetilapok, internetes portálok hosszú évek óta evidenciaként hirdetik. (A cigánykérdés tálalása nóvum ugyan, de a társadalomban ez is régóta és mélyen él s korántsem csak az utcaköveket fölszedőkben). Szó nincs arról, hogy „gyökeresen” át akarnák alakítani a rendszert (persze, ezt hirdetik, hiszen ez a népszerű): a munkakultusz hirdetése (amely a többi párt sajátja is), a hierarchia (mint olyan) éltetése, az „érdemesség” mítosza - ezek a kapitalizmus sajátjai. Profit, verseny, bérmunka, árutermelés, tulajdon - föl akarja ezeket számolni (bárhol is) a szélsőjobboldal? Ugyan. Persze, teljes elitcserét akar, a nemzetközi tőke helyett magyar tőkét (de tőkét!), nyugati helyett keleti piacokat, New York-Tel-Aviv tengely helyett (mondjuk) Budapest-Kolozsvár tengelyt - ez az érintettek számára lehet „radikális” változás, de a rendszer (és a nép) szempontjából aligha. Erősebben rekesztené ki a versenyre és alkalmazkodásra képteleneket, akár faj, vallás vagy szexuális orientáció alapján is; ettől azonban nem „radikális”, hanem fasisztoid. S ami még nagyon fontos: a „radikális” a magyar politológiai köznyelvben összekapcsolódott a „progresszívvel” (lásd Jászi Oszkárék, vagy a rendszerváltás környéki SZDSZ és Fidesz). A Jobbik nem progresszív, hanem retrográd. És fasisztoid.
Adódik hát a kérdés: látszik- e itthon valami a kapitalizmuson túl? Alig. A Lehet Más a Politika felől érkeznek ugyan friss szellők, de egyik prominensük az az ivádi polgármester, aki a Monoki Gondolat szellemében munkavégzéshez kötné a segély kifizetését („aki nem dolgozik, ne is egyék” - tényleg modern és humanista gondolat…) Itt, ha valaki állami szerepvállalásról, horribile dictu a profitok komolyabb megadóztatásáról beszél, az jobb esetben utópista, rosszabb esetben populista, legrosszabb esetben kádárista. Véleményem szerint ma Magyarországon legrendszerezettebben és leghitelesebben a Zöld Baloldal képviseli ezen (nálunk) új gondolatokat. Hangjuk persze alig hallik. A Tőke és a Piacok túlharsognak mindent - mostantól narancsbőrbe és/vagy árpádsávba bújva. Miskolc, 2010. március 11.
Bacsik Lüszien
szociológia szakos bölcsész
Normális...?
„Elfogyott a só a Magyar Közútnál?
A Magyar Nemzet szombati számának ismertetése szerint Zsupponits Jenő vezérigazgató maga tette közzé a cég honlapján, hogy az elmúlt hét végi havazás után több régióban is arra kényszerültek, hogy a kevésbé hatékony homokszórással vagy a drága kalcium-klorid oldattal szüntessék meg az utak síkosságát. A cégvezető szerint a különös helyzet a szokatlanul hideg tél számlájára írható.
A napilap ugyanakkor értesüléseire hivatkozva azt állítja, hogy a cégvezetés elmulasztotta kiírni a sóbeszerzésre vonatkozó pályázatot, s hogy ennek ellenére is elvégezhették munkájukat az utak állapotáért felelős munkások, az csak annak köszönhető, hogy a cég kereskedelmi partnerei - az erdélyi sóbányák - szívességi alapon szerződés nélkül is hajlandók voltak sót szállítani számukra.” – írja a Délmagyar.
Nekem erről az jutott eszembe, hogy most már nem csodálkozom azon, hogy itt tart az ország…
Az én egyszerű gondolkodásomban ez úgy működne, hogy ül a telefonnál a „sóügyi felelős”, és felhív 3-4 sóforgalmazó céget. Megkérdezi az árakat és a legolcsóbbtól megrendeli a szükséges mennyiséget. Persze ez így túl egyszerű lenne. Mi lenne a közbeszerzéseket felügyelő hivatalnokokkal, hogyan lehetne így lenyúlni a közpénzt?
Felmerül a kérdés: normális országban élünk…?
Beck Gábor
Nem értem…
Az utóbbi néhány hétben számos olyan intézkedés született, majd került visszavonásra, amely megnehezíti a lakosság életét. Gondolok itt például az alkotmánybíróság által visszadobott ingatlanadóra, a visszavont eredetiség-vizsgára, a szuperbruttósítás legalábbis megkérdőjelezhető eredményére, de a sor folytatható lenne. A mai sajtóhírekben például beszámolnak a MH nyilatkozatáról, mely szerint a melegétel utalványok elfogadása továbbra is az eddigi gyakorlat szerint történik, szemben az APEH által néhány nappal ezelőtti állásfoglalásával.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi folyik itt? Hozzá nem értés, kormányzati dilettantizmus, a köztisztviselői réteg szabotálása, vagy csak egyszerűen hülyeség?
Hiszen nyilvánvaló, hogy a kormányzat ilyen rendelkezései éppen azoknak a rétegeknek – a kisembereknek, a bérből és fizetésből élőknek és a kisvállakozóknak - az életét nehezítik, akik az MSZP potenciális szavazóbázisát adják.
Milyen érdekek fűződhetnek ahhoz, hogy az egyébként is mélyponton lévő MSZP helyzetét ilyen és hasonló intézkedésekkel tovább rontsák? Felfoghatatlan – főleg a nyolc éves kormányzás ismeretében – hogy mi motiválhatja a kormányt akkor, amikor közvetlenül a választások előtt olyan lépéseket tesz, ami az egyébként is jelentősen megcsappant szavazóbázis életét tovább nehezíti? Minden ilyen intézkedés újabb néhány százalékos népszerűségvesztést eredményez.
Ennek csak két oka lehet. Az egyik: olyannyira rossz az államháztartás helyzete, hogy még ezekre a nem túl jelentős nagyságrendű bevételekre is azonnal szükség van, akár a szavazatvesztések árán is. Ez esetben a válság sikeres kezeléséről szóló kommunikáció legalábbis megkérdőjelezhető.
A másik ok prózaibb: tökéletes hozzá nem értés, végiggondolatlan, a hatásokkal nem számoló intézkedések, egyszóval mérhetetlen fokú hülyeség.
Nos, a jelenlegi, önmagát baloldaliként meghatározó kormány alkalmassága mindkét ok esetében bebizonyosodott. Vagy azért, mert képtelen a válságkezelésre, vagy azért, mert nem tudnak józan ésszel gondolkozni.
Ami pedig az állampolgárok érdekeinek semmibe vételét illeti: ennek eredményeit láthatjuk a közvélemény kutatásokban és tapasztalhatjuk majd a választások eredményében. Persze elérnek ezzel még egy eredményt: a már egyébként is feszült hangulatú lakosság kapkodja a fejét a hírek hallatán és felteszi magában a kérdést: ezeknek elment a maradék eszük?
A baj csak az, hogy ezzel az egész baloldali gondolkodás hitelességét is lejáratják.
Beck Gábor
Nyugdíjemelés?
Inflációs mértékű lesz a nyugdíjemelés írta a Népszava Online - Gazdaság
2009.12.28. | 04:50:07
„Januártól 4,1 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, mert ilyen mértékű inflációval számolt a kormány a jövő évre. A nyugdíjak így megőrzik vásárlóértéküket, a mintegy 2,7 millió időskorú átlagosan havi 3500 forinttal kap majd többet”
Megkaptuk az értesítést a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól az idei nyugdíjról. Az emelés mértéke tényleg 4,1 %. Ellenőriztem. Az emelést jól számították ki. Az tényleg 4,1 %.
Néha mást is megnézek. Például a gázszámlát, és az ahhoz csatolt tájékoztató leveleket. A gas.hu által kiküldött levél szerint a 31/2009. KHEM rendelet alapján az eddigi (2009.-es) alapdíj 6828.- Ft/ év nettó összegről (bruttóban 8532.- Ft.) 12.000.- Ft-ra (bruttóban 14.400.- Ft) nő. Ez 168,78 %, s rögtön el is visz 5868.- Ft-ot 1,67 havi emelést. És ez csak az alapdíj. A fogyasztott gáz ára kisfogyasztók esetében 5 % feletti, hogy ez éves szinten mit jelent, azt nem tudom csak becsülni. Kisfogyasztó az, aki 3000 m3-nél kevesebbet fogyaszt. 2000 m3es éves átlagos fogyasztás esetén a gáz árának emelése újabb 10.000.- Ft-ot jelent évente. Újabb 3 három havi emelés oda, így csak a gáz hatósági árának emelése 4,5 havi nyugdíjemelést el is vitt. Ha megnézzük a levélben ajánlott honlapon a gázszolgáltatók m3-enként hasznát, több számot is látunk. A legkisebb, 16 Ft m3-enként.
A szemétszállítás díját is megkaptam, kifizettem. Egy összegben előre, mert így kedvezményt kapunk. Az árváltozás itt 27 351 Ft-ról 29 895 Ft. 9,3 % éves szinten 2.544.- Ft.
A helyi újság 2010-es havi előfizetési díja 1945.- Ft a tavalyi 1760.- Ft helyett. Ez 10,5 %-os emelés, éves szinten újabb 2220.-
A nyugdíjas és tanuló bérlet ára a tavaly januári 2295.- Ft-ról 2715.- Ft.-ra nőtt, ez 18,3 %-os emelés. Ez éves szinten újabb 5040.- Ft-ot visz el nyugdíjasonként.
68,78 %, 18,3 %, 9,3 % 10,5 %, 5 %. Hogy jön majd ki ezekből a 4,1 %?
Valamiért Winston Churchill elhíresült mondása jut eszembe a statisztikáról:
Csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam.
Merksz Péter
Az alábbiakban egy levelet teszünk közzé, a nevek és a személyes adatok nélkül. Minden esetre elgondolkodtató…
Azt gondolom megtaláltam a magyarországi állapotok egyik Rákfenéjét!
Szeretném közzé tenni levelezésem egy szeletét.
Tisztelt Ügyfelünk!
Ön az alábbi szövegű üzenetet küldte a Köztársasági Elnöki Hivatalnak ügyfélkapunkon keresztül.
Üzenetének szövege:
T. Köztársasági Elnöki Hivatal!
Egyetlen igen fontos kérdésem volna. Azt az információt kaptam mely szerint a demokratikus úton megválasztott Országgyűlési és Önkormányzati képviselőket ugyan azon a demokratikus módon nem lehet visszahívni! Amennyiben igaz ez az állítás, szeretném tudni a pontos okát!
Köszönettel: xxxxxxxxxxxxx
Üzenetének további adatai:Az elküldés időpontja:2009.xx.xx xx:xx:xx Az Ön telefonszáma: Az Ön e-mail címe xxxxxxxxxxxxxxx Üzenetének hivatkozási száma:xxxxxxxxxxxxx/2009
Levelének feldolgozása megkezdődött. Ha arra érdemi válasz születik, azt az Ön által megadott e-mail címre fogjuk küldeni. Addig szíves türelmét kérjük.
Üdvözlettel,
Köztársasági Elnöki Hivatal
H-1014 Budapest, Szent György tér 1.telefon: (+36-1) 224-5000
Ez után kissé már váratlanul a következő levelet kaptam!
Ügyfélkapu ugyfelkapu@keh.hu
Thu, Oct xx, 2009 xx:xx AM
Tisztelt Hölgyem!
Sólyom László köztársasági elnökhöz elektronikus úton intézett levelére válaszolva, türelmét megköszönve, a következőkről tájékoztathatom:
Kérdésével kapcsolatosan engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét az Alkotmánybíróság 2/1993. (I. 22.) sz. határozatára (ABH 1993., 33. és köv. old.), amelyben az Alkotmánybíróság megállapította:
"A képviseletnek - a képviselő és a választó egymáshoz való viszonya, a mandátum jellege szempontjából - történetileg két alapformája alakult ki: a kötött mandátum és a szabad mandátum.
A kötött mandátum azt jelenti, hogy a képviselő és a választó között jogi függőség marad a választást követően is. Ez elsősorban az utasítási jogban, a képviselő véleménykérési kötelezettségében ölt testet. Általában ilyen képviselet jellemzi a rendi képviseletet.
A szabad mandátum lényege, hogy a képviselő és a választók közötti jogi függőség a választás után megszűnik. A képviselő tehát nem utasítható és a képviselő egyetlen kérdésben sem köteles a választók véleményét kikérni. A képviselő a parlamentben szabadon, meggyőződése és lelkiismerete alapján foglal állást, adja le szavazatát. Tevékenységéért és szavazatáért a választók a megbízatás ideje alatt felelősségre nem vonhatják, azaz mandátuma a parlament teljes idejére szól, a választók által meg nem rövidíthető. A képviselő és a választók kapcsolata politikai természetű, azaz a felelősség csak a választások során jelenhet meg abban a formában, hogy a választók bizalmát elvesztő képviselőt nem választják meg újból, illetőleg a mögötte álló pártot nem támogatják szavazataikkal. [...]
Az Alkotmányban rögzített szabad mandátum elvéből következik, hogy megbízatásának időtartama alatt sem az egyes képviselővel, sem a képviselők testületével, a parlamenttel szemben nem érvényesíthető a választók előtti felelősség."
A Magyar Köztársaságban az országgyűlési képviselők politikai felelősségre vonása 4 évente, az országgyűlési választások során valósul meg.
Kérem tájékoztatásom megértő tudomásulvételét.
Üdvözlettel: xxxxxxxxxxxxl Dr. főosztályvezető
Nos, csak kapkodom a levegőt! Én úgy tanultam, anno, hogy ez a képviselő meghatározása:
A település egészéért vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit!
De a magyar törvények szerint ez nem így van!
Egyáltalán nem kell csodálkoznunk azon, hogy a honatyák, így csupa kisbetűvel, kizárólag az önös érdekeiket képviselik, hiszen ezt törvényes keretek biztosítják!
Nem vagyok biztos abban sem, hogy ennek az állásfoglalásnak a tartalmát valaha, is közszemlére tették volna. Esetleg kifüggesztették volna a szavazó irodák falára.
Ezek után nem igazán érthető minek az a drága cirkusz, felhajtás a választásokra költött milliárdok, mind-mind az ablakon kidobott pénz. Hiszen értelme semmi!
Csak a nevűkben képviselők, de semmi közük a választóikhoz!
Vagy ez volt az első lépés a Lordok háza megalakítására? Mert ugye oda csak születni kell!
Az is fontos lehet, hogy mikor is készült ez az állásfoglalás 1993!
Azaz az első demokratikusnak nevezett kormány idején. Azóta egyik kormányzatnak sincs ellenvetése ez ellen. Ehhez, azért lehet gratulálni!
Tisztelt Barátaim, addig nem kell semmilyen változást sem elvárni az ország vezetőségtől, amíg ilyen szabályokkal vannak körül bástyázva!
Mindenkinek üdvözlet: xxxxxxxxxxxxx
ez van!
Feje tetején áll a világ.
Persze, aki ebben az országban él, annak ez nem újság. Csak úgy megint eszembe jutott. A sárga csekkekről. Amit ugye általában számláik kifizetésére használnak azok az emberek, akik – vajh ok nélkül-e – nem kívánják pénzügyeiket a bankokra, pénzintézetekre bízni. Hogy miért, ez most nem akarom taglalni, feszegetni, fejtegetni, bár tippjeim volnának. Aki csekkezik, tudja, miért ragaszkodik ehhez a fizetési módhoz.
Ami miatt megint eszembe jutott, hogy fejtetőn áll a világ, az a hír, hogy a befizetési határidő előtt két nappal kell majd ezután befizetni a csekket. Mert átfutási ideje van. Két nap. Ezért aztán hiába írják rá a csekkre, hogy mi a befizetési határidő, nem az lesz, hanem előtt két nap az új kádencia szerint.
Egy normális világban, normális országban, normális szabályhozók esetén a szolgáltatót kellene felszólítani, hogy adjon olyan határidőt, amivel figyelembe veszi az átfutási időt, s a befizetési határidő befizetési határidő legyen, ne pedig mínusz két nap. Persze egy ilyen világban a szolgáltató szolgáltat, és azt az időpontot tünteti fel befizetési határidőnek, amikor be kell fizetni a számlát. Nem bízza a feladatait az ügyfeleire. Szolgáltat azzal is, hogy olyan határidőt ír a csekkre, amit az ügyféltől elvár. Nem várja el, hogy matekozzon. És a befizetési határidő, ami a csekken szerepel, mindig munkanapra esik, hogy ne legyen vita arról, hogy az ügyfél jól teljesített-e. Persze, ez normáliséknál van így. Hogy a szolgáltató mit szolgáltat, az persze más kérdés. De ha ránézünk a gáz-, villanyszámláinkra már tudhatjuk, hogy ez nem az az ország. Mert a gázos köbmétert mér és kalóriát számláz, az áramos meg hálózati szolgáltatást, meg elosztást, pedig kilowattot mér.
Bújkál bennem a kisördög, tán a májam is rossz. Nem a késedelmes befizetés esetén felszámítható késedelmi kamatra utazik majd így a szolgáltató és a szabályt kitaláló? Hiszen így majd a befizetési bizonylaton látszik, hogy mikor kellett volna – 2 nap, és mikor fizették be. Dokumentált a késés, ha valaki nem halotta, nem tud róla, hogy itt az új kádencia.
És a késés is több lesz, mert az ember azt hiszi, hogy a határidő határidő, nem mínusz két nap. Persze, a határidő csak a kis embereknek határidő, mint ahogy a szabályok is csak nekik szabályok.
Ez nem vonatkozik az egyenlőbbekre. Nekik a szerződés utólag módosítható, a határidő felrúgható, vagy csak írott malaszt. Hogy mire gondolok? Isten ments, az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértéseit emlegessem.
Merksz Péter
Üzenetküldés
Ide írhatják meg a párttal kapcsolatos véleményüket, kérdéseiket, üzeneteiket.
Az üzenőfalra írt véleményük fodított időrendben olvasható a weblapon.
